8. fejezet

Sziasztok! Bocsánat a késésért, igyekszem majd rendszeresen hozni a részeket, amik lehet, hogy naponta de az is, hogy majd csak kétnaponta jönnek. :)

Blue szemszöge

„Mi a fasz?” ordított Dylan ahogy meglátott engem és Harryt egy ágyban. Elakadt a lélegzetem, a szemeim horrorisztikusan kitágultak.

„D-Dylan kérlek hallgass meg, van rá magyarázatom,” könyörögtem.

„Magyarázat?” rikácsolt miközben a kezeivel a levegőben kapkodott.

„A picsába,” morgott Harry miközben felkelt.

Ziháltam, az ágyamban voltam, most keltem fel.

Csak egy álom volt.

Lehunytam a szememet és mély levegőt vettem.

Minden rendben volt.

De mi van hogyha ez az álom jelent valamit? Akkor nagy szarban vagyok.

„Mi történt?” kérdezte Hannah álmosan. Lehajtottam a fejemet és megdörzsöltem a szemeimet.

„Semmi. Csak rosszat álmodtam,” motyogtam.

„Mm, oké,” ásított és rögtön vissza is aludt.

Sóhajtottam, én már nem tudok visszaaludni emiatt a rossz álom miatt.

Nem tudom, hogy mit fogok csinálni, hogyha elveszítem Dylant, szerintem… uhh.

Csendesen kikeltem az ágyból, megragadtam egy pulcsit majd áthúztam a fejemen végig a felsőtestemen.

Látni akarom, hogy mit csinál most Dylan, gyorsan csekkoltam a mobilomon, hogy mennyi az idő, hajnali 1 van.

Valószínűleg alszik, de hát, ez egy meglepetés lesz a számára!

Összeborzoltam a hajamat, kimentem az ajtón végigsétáltam a folyósokon, majd ki az épületből.

A szövetségi ház fél háztömbnyire van ami nincs túl messze.

Az utca szép és csendes volt ebben az időben, minden amit hallottam a szél fújása volt. Keresztbe tettem a kezeimet, lenéztem a lábujjaimra meg kell jegyeznem, hogy soha többé nem jöhetek el otthonról egy pár strandpapucsban..

Soha, és most ez van rajtam ilyen későn.

Egyszer csak megláttam a szövetségi házat, mosolyogtam, egy ugrással fent voltam a tornácon, majd könnyedén elővettem a kulcsot a lábtörlő alól. Csak fiúk éltek itt, szóval mindenki kitalálhatja hogy itt rejtik a kulcsot, de boldog voltam hogy Dylan azért elmondta ezt nekem.

Ez nagyon boldoggá tett.

Lassan tettem meg az utamat, a folyosó csendes volt és láttam pár szemetet a földön, mint általában. Megforgattam a szememet, ahogy láttam pár kukát is.

Tipikus fiú kollégium.

Halkan sétáltam fel a lépcsőn, végignéztem a képeket, amik elszórva felvoltak akasztva a falra.

Volt egy amin én voltam Dylannel karácsonykor.

Rámosolyogtam a fotóra, majd folytattam utam a szobája felé. De halk beszélgetésre lettem figyelmes az ajtó másik oldalán ezért nem léptem be.

Megtorpantam, a kíváncsiság úrrá lett rajtam, hallgatózni kezdtem.

„Mi van azzal a lánnyal, Blueval?”

„Ő nem tudja, hogy te ma este nálam vagy,”

Felhúztam az egyik szemöldökömet.

Volt egy kis lyuk az ajtón, minden amit láttam egy vékony szőke lány volt aki háttal volt nekem és Dylan épp rá fókuszált.

Egyszer csak Dylan szája rátapadt a lányéra.

A kezemet a számra tettem a szívem darabokra hullott. Mi? Ő most, ő most megcsalt engem?

A könnyek elöntötték a szememet majd az egész arcomat.

Annyira fájt, hogy pont úgy csókolta meg azt a lányt, ahogy engem szokott.

Elnéztem onnan, visszatartottam a zokogásomat. Szimplán megfordultam és halkan elhagytam a kollégiumot, elkezdtem zokogni, a térdeim összerogytak.

Mégis mi a faszért csalt meg engem?

Mit tettem? Mindent megadtam neki, de Dylan ezeket simán eldobta.

Végig futottam az utcákon, éppen át akartam kelni a kereszteződésen amikor egy dudaszó visszahozott a valóságba.

„Bocsi,” zokogtam.

Lehajtottam a fejemet, nem tudtam megmozdulni. Csak leakartam ülni az utca közepére és sírni.

Harry szemszöge

Éppen elaludtam, amikor megcsörrent a mobilom.

„A kibaszott életbe,” eldobtam egy párnát a szoba másik végébe.

Ha ez a menedzsment, esküszöm hogy…

Megkerestem a mobilt, felvettem és a fülemhez tettem a készüléket.

„Halo?” beszéltem bosszúsan, de próbáltam a lehető legudvariasabb lenni… vagy mégsem.

„Harry,” zokogott fel enyhén Blue a vonal másik végén.

Egy pillanatra úgy hangzott, mintha haldokolna.

„Oh hey Blue… te sírsz?” hezitáltam a köszönés után, majd felemeltem a szemöldököm.

„Miért, mégis milyennek hangzott a hangom? H-Harry csak mond el, hogy most hol vagy, és oda megyek,”

„Abban a menő hotelben vagyok körülbelül egy saroknyira az UCLA-tól 39. emelet 304-es szoba,” szünet. „Miért?”

Még hallottam, hogy egyszer felsírt aztán letette a telefont. Talán most éppen a depressziós korszakában van és minden fájdalmát rám akarja hárítani.

Eldöntöttem, hogy a hallban fogom megvárni, mert nem akarom felébreszteni az összes többi fiút.

Oh de mi a faszról beszélek, egy bombarobbanás sem tudná őket felébreszteni.

Blue szemszöge

Elindultam a hotel felé pontosan arra amit Harry mondott nekem, nem érdekeltek az idegen emberek fura pillantásai felém akiket út közben láttam.

Talán a lányok nem adhatják ki a szomorúságukat anélkül, hogy megbámulnák őket?

Nem, nyilvánvalóan nem.

Besétáltam a liftbe, megpróbáltam eltűntetni az arcomról a szétkenődött szempillaspirált, de talán rosszabb lett, mint volt.

Áhh.

„A picsába,” káromkodtam suttogva, remegtem.

A lift lassan megállt a 39. emeleten én pedig ügyetlenül megbotlottam, ahogy kiléptem.

Egy könnycsepp utat tört magának majd végig folyt az arcomon, a kép ahogy Dylan megcsókolja azt a lányt még mindig előttem van a könnyeim pedig tovább folytak a szememből.

Úgy tűnt Harry biztos meghallotta ahogy jövök, felállt a földről majd közelebb jött hozzám és furcsán nézett rám.

„Mi történt veled? Elkapott egy tornádó?” húzta fel az egyik szemöldökét, mire én lenéztem és elkezdem keservesen sírni.

Ismét szükségem van arra a tűzre a testemben, amit csak ő tud kihozni belőlem.

Igazán szükségem volt erre az érzésre.

Sírtam, vadul közelebb húztam magamhoz, az ajkaim szenvedélyesen mozogtak az övével.

Ő próbált lépést tartani, de egyszer csak két csók között szipogtam és újra előtört belőlem a zokogás.

Harry már ismert engem és tudta, hogy mit kell tennie, elkezdte rágcsálni a jobb oldali fülcimpámat, majd lejjebb ment és a nyakamat kezdte el szívni.

Ha tudni akarod, hogy milyen látványt nyújthatott ez az egész szituáció elmondom neked, hogy borzalmasat, ugyanis én sírtam amíg Harry a nyakamat csókolgatta, közben pedig a lábaimat a törzse köre csavartam.

Ha ezt látták volna, biztosan azt gondolnák, hogy Harry most éppen megerőszakol engem.

„Blue, jól vagy? Most tényleg komolyan kérdezem. Mi a fene történt?” leállt, a szemembe nézett miközben megfogta a combom a hatalmas kezeivel. Szipogtam. Megtöröltem a felpuffadt szemeimet, beharaptam az ajkamat a könnyeim nem akartak megállni.

Jelenleg nem tudtam megálljt parancsolni az érzéseimnek.

„Elmondom ott bent. Csak menjünk, kérlek,” halkan beszéltem, ő pedig bólintott, bevezetett miközben egyik kezével a hátamat simogatta. Láttam amint becsukja mögöttünk az ajtót majd tovább mentünk be a szobájába.

„Próbáljuk meg nem felébreszteni a többi fiút,” suttogott Harry a szobában.

Bólintottam.

„Nem szeretnéd megmosni az arcodat?”

„Jól vagyok,” fújtam ki a bent tartott levegőmet, alig bírtam kimondani a szavakat. „Csak… gyere közelebb.”